"A zene az kell, hogy ne vesszünk el"

A mesterszakos diplomamunkám miatt mostanában rengeteg YA irodalommal kapcsolatos szakirodalmat olvasok, és szerencsére van egy olyan „rossz” szokásom, hogy ha épp egy kutatásnak az elején tartok, akkor mindenen átrágom magamat. Rengeteg olyan cikken is, amiről már az első pillanatban tudom, hogy 99%-os eséllyel nem fog bekerülni a kész munkám forrásjegyzékébe. Így akadtam össze néhány hete a Kent Állami Egyetem egyik professzorának, William Kistnek is egy igen érdekes oktatási eszközével, ami a „Multimodal Memoir Project” nevet viseli és mivel imádom az önismereti játékokat/feladatokat - különösen ha még az írást is érintik -, ezért persze, hogy én is kerítettem magamnak a saját memoáromat. Igaz, hogy távolról sem lett olyan csili-vili, mintha egy egyetemi projektre kellene jó jegyet szereznem (még prezit se csináltam hozzá), de ettől függetlenül is nagyon tanulságos két órát töltöttem a feladattal.

Ceruzanyomok #7 - A saját miérted hatalma

Májusban arról beszélgettünk a Ceruzanyomok keretében, hogy nekünk személy szerint mi szokott elakadást okozni írás közben, vagy mi az, ami könnyen blokkol, amikor épp dolgozunk egy történeten. (Ezt a cikket itt olvashatjátok.) Ebben a hónapban a korábbi témát folytatva arról kellett volna írnom, hogy én miként szoktam a saját blokkjaimon túljutni és újra megtalálni a lendületemet, a cikk írása közben azonban kicsit elkanyarodtam. Elvégre mindenkinek más technika jön be, amikor a blokkjai lebontásáról van szó, van azonban egy fontos elem, ami szerintem mindenkinek azonos. A miértek megtalálása.

Úgyhogy arra jutottam, konkrét módszerek és tippek megosztása helyett ezúttal erről fogok írni. Remélhetőleg a csapat is elnézi majd nekem a téma szabadon értelmezését. 😏

Ceruzanyomok #6 - Írni kellene, miért nem megy?

Májusra és júniusra két összefüggő témát választottunk a csapattal. A kérdés első fele, hogy nekünk mi szokott leblokkolást okozni, amikor írunk, a második pedig, hogy hogyan motiváljuk magunkat, amikor leblokkolunk és mi szokott segíteni tovább lendülni. Bár számomra a kérdés második fele sokkal izgalmasabb lesz (elvégre a tovább lépés mindig jobb téma, mint maga az elakadás), a rend kedvéért lássuk először, szerintem hol lehet nagyon könnyen elakadni. 😅

Írós rutin újratervezés

...avagy kontroll visszaszerző stratégiák a megbolondulás ellen

Tegnap ránéztem a naptáramra és meglepődtem, amikor tudatosult benne, hogy a héten lesz két hónapja, hogy számomra is elkezdődött ez az egész COVID-őrület és át kellett kalibrálnom a mindennapjaimat. Az elmúlt időszak nagyon sok szempontból kész hullámvasút volt, rengeteg mindent újra kellett értékelnek és gondolnom. A sorból persze az írás sem maradt ki és mivel a napokban egyébként is azon gondolkodtam, hogy ideje volna írnom valamit a blogra - ami nem száz szavas ujjgyakorlat -, ezért úgy éreztem, adja magát, hogy összeszedjem a saját tapasztalataimat a hirtelen életritmus-váltás és az írási rutinom változásainak korrerációja kapcsán. 😏

Ceruzanyomok #5 - Hali, itt a Valóság. Miben segíthetek?

Az online térben körbenézve ugyanaz a téma bukkan fel lépten-nyomon, nincs menekvés. Mindenhol gomba módra jelennek meg a világméretű pandémiákkal és vírusokkal kapcsolatos könyvek, a csapból is összeesküvés elméletek meg praktikus otthonlét-túlélési praktikák folynak, és persze a téma aktualitását megragadó pályázat kiírások is szépen elszaporodtak. Persze érthető, mintha az egész világ megváltozott volna egy szemvillanás alatt és ez mindenkit foglalkoztat; a koronavírus jó sok megszokott rutint felrúgott, kikényszerítette a lassítást és az adaptálódást, meg akkor már egy füst alatt kényelmesen befészkelte magát a művészetek világába is.

Nem csoda, hogy az áprilisi témánk is részben erre való reflektálás lett, bár igazából csak részben, kicsit távolabb helyeztük a témától a fókuszt. A két konkrét kérdés ugyanis, amit ebben a hónapban a körblogolásunk során körbejártunk így hangzik: Téged, mint írót mennyire inspirálnak a világ aktuális dolgai, történései? Szívesen építed be ezeket a történeteidbe?

Lássuk csak... 😏

Ceruzanyomok #4 - Író a történet mögött?

Forrás: Pinterest

Sajnos eléggé elmaradtam a körblogolással, pedig Eliza nagyon érdekes témát vetett fel még február elején: Írók, avagy az álarcos történetszereplők.
Vagyis hogyan éljük meg azt, amikor az olvasók azonosítanak minket a karaktereinkkel. Foglalkozunk egyáltalán a dologgal, miközben épp írunk, vagy amikor eljön a pillanat, hogy nyilvánossá tegyünk egy történetet? Egyáltalán mit gondolunk erről az egész jelenségről? Fontos? Egyáltalán nem az? Jelen van egyáltalán az író a történeteiben? Vagy nekünk aztán teljesen mindegy, mit gondol az olvasó?

Végre volt időm letenni a fenekemet és összeszedni a gondolataimat a téma kapcsán. 😊 A cikk végén szokás szerint megtaláljátok a többiek kapcsolódó bejegyzést is.

Én-rutin íróknak (cikk recenzió)

A minap a Writers Write amerikai, írással foglalkozó csoportba felkerült egy vendégíró, Ainsley Lawrence cikke arról, hogy az írók (és más kreatív alkotók) számára miért elengedhetetlenül fontos az önmagukról való gondoskodás (vagyis angolul self-care) tudatos gyakorlása a mindennapok során. Bár semmi egetrengetően új, vagy nagy horderejű dolog nem volt a cikkben, mégis hihetetlenül jól esett olvasni, jó pillanatban talált meg épp ez a poszt. Ami egyébként –, mint utólag kiderült, amikor tudatosan próbáltam megkeresni... – több nappal korábbi volt, nem is tudom, miért épp most dobta fel a hírfolyamom.
Lényeg a lényeg, hogy az első gondolatom az volt, le szeretném fordítani a cikket. A második pedig az (miután elkezdtem a nyers fordítást), hogy mégis inkább recenziót írok róla, mert abba könnyebb beleszőni a saját gondolataimat is a téma kapcsán.

Ceruzanyomok #3 - Tíz év nyomában

Forrás: www.nlc.hu

Bevallom, nem voltam odáig az örömtől, amikor a csapat megszavazta az évtized értékelést témának. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogyan is foghatnám meg ezt az egészet úgy, hogy ne fusson ezerfelé a dolog és... Nem jöttem rá. Viszont a nagy merengésből született egy másik bejegyzés az előző évemről és az írói blokkokról, amik évek óta épültek bennem. Baromi hálás vagyok a csapatnak emiatt, nagyon kellett már, hogy felszakadhassanak ezek a dolgok belőlem és tisztulhassanak a gondolataim. :)
Viszont miután megírtam a 2019-es „évösszegzésemet”, megint ott álltam, ahol a part szakad.

Négyszázezer „semmi”

Az év vége kapcsán több írós fórumon is szóba került a 2019-es év lezárása, és több blogbejegyzést is olvastam, aminek az évértékelés volt a témája. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy „A francba, kellene ilyet írni, de miről? Nem írtam tavaly semmit...”
Aztán a Ceruzanyomok csoportban a többiek megszavazták, hogy a havi témánk legyen az évtized értékelés (erről majd később hozom a cikket) és ennek kapcsán kénytelen voltam tüzetesebben megnézni az elmúlt évemet is. Megdöbbentő élmény volt, mert rá kellett eszmélnem, hogy miközben azon nyűglődtem egész évben, hogy semmit sem írok... Valójában több mint négyszázezer(!) leütésnek megfelelő szöveget alkottam. O.O Tény, hogy ennek nagyjából kétharmada egyetemi beadandó, de azért akadt az irományok közt két befejezett novella, félkész novella és regény kezdemény/jelenet, szituációs és stílusgyakorlat, egypercesek és miegymás.

Forrás: Google :)

Szóval igenis írtam. Miközben attól szenvedtem, hogy épp válságban vagyok és emiatt nem haladok semmivel, valójában megállás nélkül alkottam és észre se vettem. Toporogtam, frusztrált voltam, egyre inkább kedvetlenné tett a gondolat, mennyiszer nem-írok ahogy teltek a hónapok és újabb pályázati határidők jártak le... Szóval minden elemével együtt megéltem a válságot, holott látszólag semmi okom nem volt rá. Ezek után akaratlanul is elkezdtem gondolkodni azon, hogy miért volt mindez. Mitől szenvedtem egész 2019-ben és mi frusztrált folyamatosan, ha nem az, aminek ezt az érzést (=nem-írás) tulajdonítottam?

Ceruzanyomok #2 – Célkitűzés dióhéjban

Forrás: Pinterest

„Egy cél tervek nélkül mindössze kívánság.” – olvasható megannyi csinosan szerkesztett motivációs képen, amit a neten találni. Nálam például öt helyre van kiragasztva a felirat, hogy emlékeztessen rá, a céljaim nem a megálmodásnál érnek véget. Azt hiszem, ezek után nem csoda, hogy amikor megbeszéltük, mi legyen a Ceruzanyomok decemberi cikk témája, azonnal ez az idézet jutott eszembe. Az újév közeledtére való tekintettel ugyanis ebben a hónapban az írós célkitűzések kerültek terítékre. A kérdés ebben a hónapban így hangzott: vannak-e kitűzött írós céljaink, és ha vannak, akkor milyen formában fogalmazzuk meg őket?

Sültkrumpli fagyival

Mostanság lépten-nyomon azt hallgatom, hogy ugyan döntsem már el végre; akkor most bölcsész vagyok, vagy közgazdász? Régebben, ha ilyen pellengérre állítottak három kimenet fordult elő:
1) zavartan vörösödve vigyorogtam, mint a tejbetök,
2) habogtam valamit arról, hogy miért is nem tudok dönteni, esetleg
3) megrántottam a vállamat és igyekeztem mielőbb elhessegetni a témát.

Forrás: SmittenIceCream twitter oldala

Kész szerencse, hogy végre eljutottam addig a pontig, ahol meg tudom kérdezni magamtól; ugyan miért is ne szerethetnék egyszerre két dolgot? Mondjuk a körtét meg az almát? A csokit meg a sós kekszet? A macskákat meg a kutyákat? A nyarat és az őszt is?

Esetleg az írást meg a pénzügyi témákat?

Olyan ez, mint a mekis sültkrumpli meg a vanília fagyi „házassága” – fura, fura, de azért valahogy mégiscsak működik a kémia. (Már akinek...)

Az elkezdés nehézségei

J.R.Slattum - Forest Thinking

Már jó néhány napja merengek azon, vajon miként lehet frappánsan elkezdeni egy blogot. Még utána is olvastam – elég vicces, hány meg hány cikk van a témában, ami végsősoron semmi konkrétat nem tanácsol (tisztelet annak, ami igen) kivéve persze azt, hogy milyen tanfolyamra fizess elő, ahol majd megtanulhatod a nagy titok megfejtését. A legjobban azon az oldalon szórakoztam, ahol felsoroltak ötvenhét különféle témát, amiből kedvedre válogathatsz, ha sikeres első bejegyzést akarsz írni.
Be is ugrott azonnal a lista, amit pont aznap kaptam az egyik egyetemi professzoromtól és jött vele karöltve az ötlet: „Hé! Mit csinálnálsz, ha egy beadandót kell elkezdened?” Elvégre mihez nyúl vissza az ember lánya, ha zsákutcába fut? Ahhoz, amit ismer! Bizony.