...avagy kontroll visszaszerző stratégiák a megbolondulás ellen
Tegnap ránéztem a naptáramra és meglepődtem, amikor tudatosult benne, hogy a héten lesz két hónapja, hogy számomra is elkezdődött ez az egész COVID-őrület és át kellett kalibrálnom a mindennapjaimat. Az elmúlt időszak nagyon sok szempontból kész hullámvasút volt, rengeteg mindent újra kellett értékelnek és gondolnom. A sorból persze az írás sem maradt ki és mivel a napokban egyébként is azon gondolkodtam, hogy ideje volna írnom valamit a blogra - ami nem száz szavas ujjgyakorlat -, ezért úgy éreztem, adja magát, hogy összeszedjem a saját tapasztalataimat a hirtelen életritmus-váltás és az írási rutinom változásainak korrerációja kapcsán. 😏
Home office - népszerű hitrendszerek VS valóság
Szégyen vagy sem, amikor hirtelen kiderült, hogy át kell állni home office munkarendre, teljesen felborult az időbeosztásom. Az első néhány hétben rengeteg időt és energiát igényelt újrarendezni a munkafeladataimat, kialakítani egy működőképes, új ütemtervemet és egyáltalán megszokni azt a gondolatot, hogy a munkám és a magánéletem tere hirtelen összemosódott. Ez utóbbi számomra kisebb traumával felért, annak ellenére, hogy alkalmanként már korábban is dolgoztam egy-egy napot otthonról.
Mindeközben folyamatosan az borult a nyakamba, hogy miért vagyok ilyen negatív, miért nem nézem a dolgok jó oldalát? Nekem végül is jó a helyzetem, nem fenyegeti semmi közvetlenül a megélhetésemet és az egészségemet, lesz egy csomó szabadidőm most, hogy otthon vagyok, és egyébként is, ilyen lesz a jövő munkahelye.
A kedvencem ezek közül a „most majd lesz időd magaddal törődni és befelé figyelni” kijelentés volt, ami két ponton is elvérzett. Először is; egyáltalán nem lett több szabadidőm, viszont hirtelen lett egy csomó új kihívás az életemben, amit azonnal kellett megoldani, lehetőleg idegösszeomlás nélkül. A másik probléma, hogy nekem a járvány előtt is be volt ütemezve a mindennapi rutinomba a magamra fordított én-idő, amit általában egyedül töltöttem, mert pont attól volt magamra fordított. Sajnos, ha nem egyedül él az ember, akkor egy másfél szobás budapesti lakásban nem annyira könnyű megvalósítani a minőségi egyedüllétet, hiába zárható a hálószoba.
Szóval így állt a helyzet, amikor nyakamba szakadt a home office. Márpedig elég alapvető és szerintem könnyen belátható összefüggés, hogy ha a rekreációs tevékenységek minimum fele hirtelen kiesik az életedből, miközben a figyelmet és energiát igénylő feladatok megduplázódnak, akkor a végeredmény előjele negatív lesz. Idő, energia és életkedv terén egyaránt. Estére rendszerint robotpilóta üzemmódba került az agyam, a kreativitásom pedig tök érhető módon diszkréten bevonult a sarokba, hogy oké, akkor most mindenki menjen szépen oda, ahová rosszabb napjaimon kívánom és hagyjon békésen vegetálni.
Üres jótanács helyett
A „Ne figyelj senki véleményére, csak keresd meg a saját belső egyensúlyodat és a számodra kényelmes ritmust.” egy olyan életfilozófia, amit alapvetően nagyon szeretek és próbálok megvalósítani az életemben. Hol több, hol kevesebb sikerrel, ezt mutatja az is, hogy az utóbbi két hónapban valahányszor valaki előállt ezzel a csodás életbölcsességgel, maximum arra volt lelkierőm, hogy megtartsam magamnak a „Most ugye csak szívatsz, Sherlock?” kezdetű véleményemet. A probléma ugyanis az, hogy új életritmust felállítani pont akkor a legnehezebb, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá, főleg ha kapaszkodó nélkül kellene kivitelezned a dolgot. Ilyenkor pedig elég keveset segít, ha megveregetik a buksidat és átvitt értelemben a kezedben nyomnak egy kínai sütibe való idézetet, mielőtt faképnél hagynának.
Úgyhogy bár abban hiszek, hogy tényleg érdemes mindenkinek rászánni az időt és megtalálni, kialakítani a saját megoldásait, itt most következzen két módszer, ami nekem bevált az elmúlt hetekben. Lehet persze, hogy másoknak egyáltalán nem ezek a megoldási stratégiák fognak működni. Talán Neked is tök másra van szükséged. De ettől még néha kiindulásnak nem rossz látni, hogy másoknak hogyan sikerült eltakarítani ugyanazt a trutyit, amiben te még ott csücsülsz. Félre értés ne essék, tényleg nem egy újabb „tuti módszer, hogyan találj új egyensúlyt” cikk megírása a célom, mert egyfelől fogalmam sincs, mi az univerzális Tuti Megoldás ebben a mostani helyzetben (már ha van olyan, bár kétlem), másfelől meg amúgy is Dunát lehetne rekeszteni az ilyen cikkekkel.
Az írás terének megteremtése
Számomra az egyik legnagyobb problémát az jelentette, hogy újra kellett gondolnom az alkotási térhez kötődő viszonyomat. A legelső ceruzanyomok cikkben már írtam egyszer arról, hogy gyakran kimozdulok az otthoni környezetből, amikor írni akarok, mert sokáig nem volt lehetőségem arra, hogy nyugodtan alkossak otthon és emiatt az agyam egyszerűen megszokta, hogy máshol (általában kávézóban vagy könyvtárban) van lehetősége elmerülni az írásban. Emiatt mind a mai napig sokkal könnyebben jönnek a szavak és alakulnak ki a történeteim a papíron/képernyőn, ha házon kívül vagyok. Már évek óta tudom, hogy ez a hatékonyságom rovására megy és sok plusz szervezést igényel, de mindeddig nem volt rá valódi okom, hogy elkezdjem áthuzalozni az agyamat arra, hogy otthon, a kanapén vagy az étkező asztalnál is prímán lehet alkotni.
Az első lépés tehát, amit meg kellett tennem, hogy hozzászoktassam magamat az új rutinhoz. Mivel úgy éreztem, hogy egy konkrét helyszín segítene az új szokás rögzülésében (részben azért, mert nagyjából minden management könyvem hasonló javaslatokat fogalmaz meg új rutin kialakítás kapcsán), ezért belőttem a kanapé sarkát, ahol van kényelmesen helye a bögrémnek is, és szépen kitűztem célnak, hogy amikor ott ülök, akkor mindenképp írjak. Akkor is, ha a fene fenét eszik. Mindegy mit és mindegy mennyit, csak nyissam meg a szövegszerkesztőt és ahelyett, hogy valamit játszanék, ovlasnék vagy egyszerűen bekapcsolnám a tévét, írjak.
Persze ez az első kb. három hétben marha nehezen ment, kezdetben többet szenvedtem, mint amennyit ténylegesen alkottam. Aztán szép lassan ráállt az agyam a dologra és tényleg megszokássá vált, hogy a kanapén ülve a Heartstone helyett az írások mappámat nyissam meg, akkor is, ha épp lusta hangulatomban vagyok és úgy érzem semmi kedvem gondolkodni. 😊 Szerencsére mivel a kanapé csücsök az egyik kedvenc helyem a lakásban, elég gyakran üldögélek ott spontán is, ami az utóbbi időben különösen jót tett az alkotási lendületemnek. (Persze így utólag belegondolva az asztallal, valószínűleg jobban jártam volna, mint a kanapéval, de semmi gond, most hogy megszoktam a négy fal közt írást, kezhetem szépen körbejárni a lakást, hogy idővel bárhol menjen az alkotás. 😉)
Célok újragondolása
A másik nagyon hasznos dolog volt rávenni magamat, hogy apró, hétről hétre teljesíthető írós célokat tűzzek ki magamnak. Méghozzá írásban megfogalmazva azokat. Így kezdtem el márciusban végre végigírni az Aranymosás Magazinban megjelent százszavas játékokat.
Tudom, hogy sokan nem kedvelik a „pipálgatós listákat”, de nekem ez a módszer tényleg segít fókuszálni és rendbeszedni az időkezelésemet. Amikor nehezen tudok a nagy képre figyelni és kifolyik az idő a kezemből valami miatt, akkor a pici dolgokat könnyebb megragadni és kézben tartani. Az alapvető kontroll érzést adta vissza az, hogy átértelmeztem a célkitűzéseimet és elkezdtem kifejezetten piciben gondolkodni.
Ráadásul sikerélményt is jelen, amikor hétről hétre, vagy akár napról napra elérem a célomat és megírok egy egypercest, vagy „csak” egy száz szavas stílusgyakorlatot. Ebben az időszakban, amikor teljesen szétesett a megszokott élet ritmusom és mindent újra kellett szervezni, az ilyen apró mérföldkövek félelmetesen sokat tudnak számítani. Olyanok, mint a zenében a dob vagy a basszus, ami megadja azt az alapritmust, amire építkezni lehet. 😊
Summa summarum
Szóval nekem ez a két dolog segített, hogy újra kézbe vegyem a mindennapokat. Sajnos nem lett varázsütésre több időm attól, hogy HO-ba kerültem, sőt, a valóság az, hogy kőkemény munka kellett hozzá, hogy újra lendületet vegyek és megtaláljam a motivációmat. A valóság az, hogy minden, amit megléptem az elmúlt két hónapban olyasmi, amit amúgy is célként tűztem ki Januárban és az, hogy az Univerzum felborította a napirendemet kevésbé volt motiváló (főleg önmagában), mint a saját elhatározásom.
Azt mondanám, most nagyjából ott tartok, ahová év végéig egyébként is el szerettem volna jutni. Szerencsére az írós rutinjaim újragondolása pont jó megoldás volt arra, hogy a kontrollvesztés érzésével megküzdjek és visszaszerezzem az időm, a napjaim feletti az irányítást. Emiatt én tényleg jó szívvel javaslom, hogy akik esetleg még mindig úgy érzik, valami nem oké, próbálják kitalálni, hol lehetne egy új rutint kialakítani, beiktatni a napjukba. Szerintem sokat segít bármilyen apróság, amiben kapaszkodót tudsz találni. 😌
Tegnap ránéztem a naptáramra és meglepődtem, amikor tudatosult benne, hogy a héten lesz két hónapja, hogy számomra is elkezdődött ez az egész COVID-őrület és át kellett kalibrálnom a mindennapjaimat. Az elmúlt időszak nagyon sok szempontból kész hullámvasút volt, rengeteg mindent újra kellett értékelnek és gondolnom. A sorból persze az írás sem maradt ki és mivel a napokban egyébként is azon gondolkodtam, hogy ideje volna írnom valamit a blogra - ami nem száz szavas ujjgyakorlat -, ezért úgy éreztem, adja magát, hogy összeszedjem a saját tapasztalataimat a hirtelen életritmus-váltás és az írási rutinom változásainak korrerációja kapcsán. 😏
Home office - népszerű hitrendszerek VS valóság
Szégyen vagy sem, amikor hirtelen kiderült, hogy át kell állni home office munkarendre, teljesen felborult az időbeosztásom. Az első néhány hétben rengeteg időt és energiát igényelt újrarendezni a munkafeladataimat, kialakítani egy működőképes, új ütemtervemet és egyáltalán megszokni azt a gondolatot, hogy a munkám és a magánéletem tere hirtelen összemosódott. Ez utóbbi számomra kisebb traumával felért, annak ellenére, hogy alkalmanként már korábban is dolgoztam egy-egy napot otthonról.
Mindeközben folyamatosan az borult a nyakamba, hogy miért vagyok ilyen negatív, miért nem nézem a dolgok jó oldalát? Nekem végül is jó a helyzetem, nem fenyegeti semmi közvetlenül a megélhetésemet és az egészségemet, lesz egy csomó szabadidőm most, hogy otthon vagyok, és egyébként is, ilyen lesz a jövő munkahelye.
A kedvencem ezek közül a „most majd lesz időd magaddal törődni és befelé figyelni” kijelentés volt, ami két ponton is elvérzett. Először is; egyáltalán nem lett több szabadidőm, viszont hirtelen lett egy csomó új kihívás az életemben, amit azonnal kellett megoldani, lehetőleg idegösszeomlás nélkül. A másik probléma, hogy nekem a járvány előtt is be volt ütemezve a mindennapi rutinomba a magamra fordított én-idő, amit általában egyedül töltöttem, mert pont attól volt magamra fordított. Sajnos, ha nem egyedül él az ember, akkor egy másfél szobás budapesti lakásban nem annyira könnyű megvalósítani a minőségi egyedüllétet, hiába zárható a hálószoba.
 |
| Forrás: www.forbes.com |
Szóval így állt a helyzet, amikor nyakamba szakadt a home office. Márpedig elég alapvető és szerintem könnyen belátható összefüggés, hogy ha a rekreációs tevékenységek minimum fele hirtelen kiesik az életedből, miközben a figyelmet és energiát igénylő feladatok megduplázódnak, akkor a végeredmény előjele negatív lesz. Idő, energia és életkedv terén egyaránt. Estére rendszerint robotpilóta üzemmódba került az agyam, a kreativitásom pedig tök érhető módon diszkréten bevonult a sarokba, hogy oké, akkor most mindenki menjen szépen oda, ahová rosszabb napjaimon kívánom és hagyjon békésen vegetálni.
Üres jótanács helyett
A „Ne figyelj senki véleményére, csak keresd meg a saját belső egyensúlyodat és a számodra kényelmes ritmust.” egy olyan életfilozófia, amit alapvetően nagyon szeretek és próbálok megvalósítani az életemben. Hol több, hol kevesebb sikerrel, ezt mutatja az is, hogy az utóbbi két hónapban valahányszor valaki előállt ezzel a csodás életbölcsességgel, maximum arra volt lelkierőm, hogy megtartsam magamnak a „Most ugye csak szívatsz, Sherlock?” kezdetű véleményemet. A probléma ugyanis az, hogy új életritmust felállítani pont akkor a legnehezebb, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá, főleg ha kapaszkodó nélkül kellene kivitelezned a dolgot. Ilyenkor pedig elég keveset segít, ha megveregetik a buksidat és átvitt értelemben a kezedben nyomnak egy kínai sütibe való idézetet, mielőtt faképnél hagynának.
 |
| Forrás: Pinterest |
Az írás terének megteremtése
Számomra az egyik legnagyobb problémát az jelentette, hogy újra kellett gondolnom az alkotási térhez kötődő viszonyomat. A legelső ceruzanyomok cikkben már írtam egyszer arról, hogy gyakran kimozdulok az otthoni környezetből, amikor írni akarok, mert sokáig nem volt lehetőségem arra, hogy nyugodtan alkossak otthon és emiatt az agyam egyszerűen megszokta, hogy máshol (általában kávézóban vagy könyvtárban) van lehetősége elmerülni az írásban. Emiatt mind a mai napig sokkal könnyebben jönnek a szavak és alakulnak ki a történeteim a papíron/képernyőn, ha házon kívül vagyok. Már évek óta tudom, hogy ez a hatékonyságom rovására megy és sok plusz szervezést igényel, de mindeddig nem volt rá valódi okom, hogy elkezdjem áthuzalozni az agyamat arra, hogy otthon, a kanapén vagy az étkező asztalnál is prímán lehet alkotni.
Az első lépés tehát, amit meg kellett tennem, hogy hozzászoktassam magamat az új rutinhoz. Mivel úgy éreztem, hogy egy konkrét helyszín segítene az új szokás rögzülésében (részben azért, mert nagyjából minden management könyvem hasonló javaslatokat fogalmaz meg új rutin kialakítás kapcsán), ezért belőttem a kanapé sarkát, ahol van kényelmesen helye a bögrémnek is, és szépen kitűztem célnak, hogy amikor ott ülök, akkor mindenképp írjak. Akkor is, ha a fene fenét eszik. Mindegy mit és mindegy mennyit, csak nyissam meg a szövegszerkesztőt és ahelyett, hogy valamit játszanék, ovlasnék vagy egyszerűen bekapcsolnám a tévét, írjak.
Persze ez az első kb. három hétben marha nehezen ment, kezdetben többet szenvedtem, mint amennyit ténylegesen alkottam. Aztán szép lassan ráállt az agyam a dologra és tényleg megszokássá vált, hogy a kanapén ülve a Heartstone helyett az írások mappámat nyissam meg, akkor is, ha épp lusta hangulatomban vagyok és úgy érzem semmi kedvem gondolkodni. 😊 Szerencsére mivel a kanapé csücsök az egyik kedvenc helyem a lakásban, elég gyakran üldögélek ott spontán is, ami az utóbbi időben különösen jót tett az alkotási lendületemnek. (Persze így utólag belegondolva az asztallal, valószínűleg jobban jártam volna, mint a kanapéval, de semmi gond, most hogy megszoktam a négy fal közt írást, kezhetem szépen körbejárni a lakást, hogy idővel bárhol menjen az alkotás. 😉)
Célok újragondolása
A másik nagyon hasznos dolog volt rávenni magamat, hogy apró, hétről hétre teljesíthető írós célokat tűzzek ki magamnak. Méghozzá írásban megfogalmazva azokat. Így kezdtem el márciusban végre végigírni az Aranymosás Magazinban megjelent százszavas játékokat.
Tudom, hogy sokan nem kedvelik a „pipálgatós listákat”, de nekem ez a módszer tényleg segít fókuszálni és rendbeszedni az időkezelésemet. Amikor nehezen tudok a nagy képre figyelni és kifolyik az idő a kezemből valami miatt, akkor a pici dolgokat könnyebb megragadni és kézben tartani. Az alapvető kontroll érzést adta vissza az, hogy átértelmeztem a célkitűzéseimet és elkezdtem kifejezetten piciben gondolkodni.
Ráadásul sikerélményt is jelen, amikor hétről hétre, vagy akár napról napra elérem a célomat és megírok egy egypercest, vagy „csak” egy száz szavas stílusgyakorlatot. Ebben az időszakban, amikor teljesen szétesett a megszokott élet ritmusom és mindent újra kellett szervezni, az ilyen apró mérföldkövek félelmetesen sokat tudnak számítani. Olyanok, mint a zenében a dob vagy a basszus, ami megadja azt az alapritmust, amire építkezni lehet. 😊
Summa summarum
Szóval nekem ez a két dolog segített, hogy újra kézbe vegyem a mindennapokat. Sajnos nem lett varázsütésre több időm attól, hogy HO-ba kerültem, sőt, a valóság az, hogy kőkemény munka kellett hozzá, hogy újra lendületet vegyek és megtaláljam a motivációmat. A valóság az, hogy minden, amit megléptem az elmúlt két hónapban olyasmi, amit amúgy is célként tűztem ki Januárban és az, hogy az Univerzum felborította a napirendemet kevésbé volt motiváló (főleg önmagában), mint a saját elhatározásom.
Azt mondanám, most nagyjából ott tartok, ahová év végéig egyébként is el szerettem volna jutni. Szerencsére az írós rutinjaim újragondolása pont jó megoldás volt arra, hogy a kontrollvesztés érzésével megküzdjek és visszaszerezzem az időm, a napjaim feletti az irányítást. Emiatt én tényleg jó szívvel javaslom, hogy akik esetleg még mindig úgy érzik, valami nem oké, próbálják kitalálni, hol lehetne egy új rutint kialakítani, beiktatni a napjukba. Szerintem sokat segít bármilyen apróság, amiben kapaszkodót tudsz találni. 😌
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése