2020. február 18.

Februári száz szavas játék

Februárban is folytattuk a száz szavas játékot az Apollósokkal és szerencsére nekem is volt időm ismét alkotni. :) Nem is hinné az ember, hogy egy elsőre egyszerűnek tűnő feladat, mennyire bonyolulttá válik, ha csak gesztusokat és félmondatos utalásokat használhat az ember a titkok leleplezéséhez.

Feladat: Minden maszk mögött ott rejtőzik a valóság. Írj egy farkasangi/busójárásos/maszkabálos jelenetetet, ahol az egyik szereplő titkot rejteget. A titok derüljön ki, de ne abból, hogy a szereplő elmondja azt!

~*~

– Hercegné.
Elégedett mosolyra rándul a szám, a paróka lángvörös loknijai az arcom körül táncolnak, amikor finoman meghajolok Larsen előtt. Aztán sietek is tovább, mielőtt még beszélgetni támadna kedve. Ana állig begombolt jelmeze elrejt a kíváncsi tekintetek elől, a hangom viszont azonnal elárulna. Néhány perc elég, hogy megtaláljam Albertet a forgatagban. Udvarias mosolyából unalom árad, úgy üt el a körülötte zsongó udvaroncoktól, mint varjú a papagájoktól. Csókot nyomok az arcára, mikor mellé érek. Karjára simított tenyerem alatt érzem, ahogy pulzusa felgyorsul. Tudja.
– Ana ajándéka – suttogom, és kihívó mosollyal a tánctér felé biccentek. – Gyere, használjuk ki! Ígérem, hagyom, hogy ma te irányíts.

2020. február 8.

Én-rutin íróknak (cikk recenzió)

A minap a Writers Write amerikai, írással foglalkozó csoportba felkerült egy vendégíró, Ainsley Lawrence cikke arról, hogy az írók (és más kreatív alkotók) számára miért elengedhetetlenül fontos az önmagukról való gondoskodás (vagyis angolul self-care) tudatos gyakorlása a mindennapok során. Bár semmi egetrengetően új, vagy nagy horderejű dolog nem volt a cikkben, mégis hihetetlenül jól esett olvasni, jó pillanatban talált meg épp ez a poszt. Ami egyébként –, mint utólag kiderült, amikor tudatosan próbáltam megkeresni... – több nappal korábbi volt, nem is tudom, miért épp most dobta fel a hírfolyamom.
Lényeg a lényeg, hogy az első gondolatom az volt, le szeretném fordítani a cikket. A második pedig az (miután elkezdtem a nyers fordítást), hogy mégis inkább recenziót írok róla, mert abba könnyebb beleszőni a saját gondolataimat is a téma kapcsán.

2020. január 23.

Ceruzanyomok #3 - Tíz év nyomában

Forrás: www.nlc.hu
Bevallom, nem voltam odáig az örömtől, amikor a csapat megszavazta az évtized értékelést témának. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogyan is foghatnám meg ezt az egészet úgy, hogy ne fusson ezerfelé a dolog és... Nem jöttem rá. Viszont a nagy merengésből született egy másik bejegyzés az előző évemről és az írói blokkokról, amik évek óta épültek bennem. Baromi hálás vagyok a csapatnak emiatt, nagyon kellett már, hogy felszakadhassanak ezek a dolgok belőlem és tisztulhassanak a gondolataim. :)
Viszont miután megírtam a 2019-es „évösszegzésemet”, megint ott álltam, ahol a part szakad.

2020. január 20.

Januári száz szavas játék

Az Apolló Tintafoltjaival apró játékba fogtunk; minden hónapban egy megadott témára írunk száz szó hosszúságú történeteket. Januárban nekem is volt időm játszani, íme a feladatunk és a megoldásom. :)

Feladat: Írj egy száz szavas szösszenetet, aminek a témája a tél! A történetben jelenjen meg legalább három szín, ami nem lehet sem a fehér, sem a zöld, sem pedig a piros.

~*~

Szokatlanul hideg telünk volt. Az év első napján mindössze tizennyolc fokot mutattak a hőmérők; a szakértők szerint utoljára a kétezres évek elején mértek ilyen értéket. Anyám még a rozsdabarna kanapétakarót is magára terítette, úgy bicegett mellém a konyhaablakhoz.
– Átkozott egy idő! – sóhajtott, eső áztatta, szeretett leandereit szemlélve. A növények egészen elsárgultak a több napja tartó hidegtől, a lehullott virágszirmok barnára ázott földdel keveredtek.
– Berci átprogramozta a légkondidat – jegyeztem meg csendesen, mert más vigasztaló nem jutott eszembe. – Húsz fok alatt automatikusan beindul a hőbefújás.
Anyám fázósan összébb húzta magán a takarót.
– Húsz fok… Jól van, annyinál még talán nem fagyok meg.

2020. január 17.

Négyszázezer „semmi”

Az év vége kapcsán több írós fórumon is szóba került a 2019-es év lezárása, és több blogbejegyzést is olvastam, aminek az évértékelés volt a témája. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy „A francba, kellene ilyet írni, de miről? Nem írtam tavaly semmit...”
Aztán a Ceruzanyomok csoportban a többiek megszavazták, hogy a havi témánk legyen az évtized értékelés (erről majd később hozom a cikket) és ennek kapcsán kénytelen voltam tüzetesebben megnézni az elmúlt évemet is. Megdöbbentő élmény volt, mert rá kellett eszmélnem, hogy miközben azon nyűglődtem egész évben, hogy semmit sem írok... Valójában több mint négyszázezer(!) leütésnek megfelelő szöveget alkottam. O.O Tény, hogy ennek nagyjából kétharmada egyetemi beadandó, de azért akadt az irományok közt két befejezett novella, félkész novella és regény kezdemény/jelenet, szituációs és stílusgyakorlat, egypercesek és miegymás.


Forrás: Google :)
Szóval igenis írtam. Miközben attól szenvedtem, hogy épp válságban vagyok és emiatt nem haladok semmivel, valójában megállás nélkül alkottam és észre se vettem. Toporogtam, frusztrált voltam, egyre inkább kedvetlenné tett a gondolat, mennyiszer nem-írok ahogy teltek a hónapok és újabb pályázati határidők jártak le... Szóval minden elemével együtt megéltem a válságot, holott látszólag semmi okom nem volt rá. Ezek után akaratlanul is elkezdtem gondolkodni azon, hogy miért volt mindez. Mitől szenvedtem egész 2019-ben és mi frusztrált folyamatosan, ha nem az, aminek ezt az érzést (=nem-írás) tulajdonítottam?