2019. december 31.

KMK írósuli diákszemmel – 2. megálló: Párbeszéd kurzus

Egyszer haj de rég, még a blog indulásakor elkezdtem írni egy cikk sorozatot a Könyvmolyképző Kiadó Írástudó Íróiskola kurzusain szerzett tapasztalataimról, csakhogy aztán elsodort az élet és elmaradt a második bejegyzés. Úgy éreztem, ideje felvennem a fonalat, és ha már újévi céljaim közt szerepel az aktívabb blogolás is, akkor kezdetnek megírni ezt a régi tartozásomat. ^.^
Következzen tehát a Párbeszéd kurzus élménybeszámolója!

2019. december 26.

Ceruzanyomok #2 – Célkitűzés dióhéjban

Forrás: Pinterest
„Egy cél tervek nélkül mindössze kívánság.” – olvasható megannyi csinosan szerkesztett motivációs képen, amit a neten találni. Nálam például öt helyre van kiragasztva a felirat, hogy emlékeztessen rá, a céljaim nem a megálmodásnál érnek véget. Azt hiszem, ezek után nem csoda, hogy amikor megbeszéltük, mi legyen a Ceruzanyomok decemberi cikk témája, azonnal ez az idézet jutott eszembe. Az újév közeledtére való tekintettel ugyanis ebben a hónapban az írós célkitűzések kerültek terítékre. A kérdés ebben a hónapban így hangzott: vannak-e kitűzött írós céljaink, és ha vannak, akkor milyen formában fogalmazzuk meg őket?

2019. december 23.

Adventi hangolódás az Apollósokkal

December elején elhatároztuk az Apollósokkal, hogy készítünk egy cikksorozatot, amiben mindannyian elmeséljük, mi a kedvenc olvasnivalónk, ami az ünnepek alatt rendre előkerül nálunk. Bár az alap ötlet tőlem eredt, az első lendület elülése után viszonylag hamar rájöttem, hogy csoda szép öngólt lőttem a témával. Ugyanis semmi időm nem volt megírni a saját ajánlómat Decemberben, arról nem is beszélve, hogy egyetlen olyan történet jutott eszembe, ami számomra egyértelműen az ünnepi időszakhoz és a hideg, havas decemberi éjszakákhoz kötődik. Márpedig az a történet távolról sem illet a csoport meghitt, ünnepekre hangolódó írásai közé.