Négyszázezer „semmi”

Az év vége kapcsán több írós fórumon is szóba került a 2019-es év lezárása, és több blogbejegyzést is olvastam, aminek az évértékelés volt a témája. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy „A francba, kellene ilyet írni, de miről? Nem írtam tavaly semmit...”
Aztán a Ceruzanyomok csoportban a többiek megszavazták, hogy a havi témánk legyen az évtized értékelés (erről majd később hozom a cikket) és ennek kapcsán kénytelen voltam tüzetesebben megnézni az elmúlt évemet is. Megdöbbentő élmény volt, mert rá kellett eszmélnem, hogy miközben azon nyűglődtem egész évben, hogy semmit sem írok... Valójában több mint négyszázezer(!) leütésnek megfelelő szöveget alkottam. O.O Tény, hogy ennek nagyjából kétharmada egyetemi beadandó, de azért akadt az irományok közt két befejezett novella, félkész novella és regény kezdemény/jelenet, szituációs és stílusgyakorlat, egypercesek és miegymás.

Forrás: Google :)

Szóval igenis írtam. Miközben attól szenvedtem, hogy épp válságban vagyok és emiatt nem haladok semmivel, valójában megállás nélkül alkottam és észre se vettem. Toporogtam, frusztrált voltam, egyre inkább kedvetlenné tett a gondolat, mennyiszer nem-írok ahogy teltek a hónapok és újabb pályázati határidők jártak le... Szóval minden elemével együtt megéltem a válságot, holott látszólag semmi okom nem volt rá. Ezek után akaratlanul is elkezdtem gondolkodni azon, hogy miért volt mindez. Mitől szenvedtem egész 2019-ben és mi frusztrált folyamatosan, ha nem az, aminek ezt az érzést (=nem-írás) tulajdonítottam?

Lázadó a polcon

Január elseje alkalmából az Aranymosás oldalára felkerült egy száz szavas játék, amire ezúttal én is alkottam. Be kell azonban vallanom, első nekifutásra úgy elragadott a hév, hogy jóval a megengedett száz szó felé szalad a kis jelenetem, s bár utólag lecsipkedtem belőle, hogy beküldhessem... Azért ez az eredeti, csöpp iromány mégiscsak szomorúan ült a gépemen és valahányszor a doksira néztem, azt éreztem, kár lenne csak a száz szóra lefaragott verziót megmutatni a világnak.

Szóval úgy döntötte, a blogon pont elfér a teljes iromány, úgy ahogy eredetileg napvilágot látott. Hátha még néhány vidám percet is szerez majd valakinek, aki belefut. ^.~

KMK írósuli diákszemmel – 2. megálló: Párbeszéd kurzus

Egyszer haj de rég, még a blog indulásakor elkezdtem írni egy cikk sorozatot a Könyvmolyképző Kiadó Írástudó Íróiskola kurzusain szerzett tapasztalataimról, csakhogy aztán elsodort az élet és elmaradt a második bejegyzés. Úgy éreztem, ideje felvennem a fonalat, és ha már újévi céljaim közt szerepel az aktívabb blogolás is, akkor kezdetnek megírni ezt a régi tartozásomat. ^.^

Következzen tehát a Párbeszéd kurzus élménybeszámolója!

Ceruzanyomok #2 – Célkitűzés dióhéjban

Forrás: Pinterest

„Egy cél tervek nélkül mindössze kívánság.” – olvasható megannyi csinosan szerkesztett motivációs képen, amit a neten találni. Nálam például öt helyre van kiragasztva a felirat, hogy emlékeztessen rá, a céljaim nem a megálmodásnál érnek véget. Azt hiszem, ezek után nem csoda, hogy amikor megbeszéltük, mi legyen a Ceruzanyomok decemberi cikk témája, azonnal ez az idézet jutott eszembe. Az újév közeledtére való tekintettel ugyanis ebben a hónapban az írós célkitűzések kerültek terítékre. A kérdés ebben a hónapban így hangzott: vannak-e kitűzött írós céljaink, és ha vannak, akkor milyen formában fogalmazzuk meg őket?

Adventi hangolódás az Apollósokkal

December elején elhatároztuk az Apollósokkal, hogy készítünk egy cikksorozatot, amiben mindannyian elmeséljük, mi a kedvenc olvasnivalónk, ami az ünnepek alatt rendre előkerül nálunk. Bár az alap ötlet tőlem eredt, az első lendület elülése után viszonylag hamar rájöttem, hogy csoda szép öngólt lőttem a témával. Ugyanis semmi időm nem volt megírni a saját ajánlómat Decemberben, arról nem is beszélve, hogy egyetlen olyan történet jutott eszembe, ami számomra egyértelműen az ünnepi időszakhoz és a hideg, havas decemberi éjszakákhoz kötődik. Márpedig az a történet távolról sem illet a csoport meghitt, ünnepekre hangolódó írásai közé.