2020. május 22.

Történetek száz szóban - 9.felvonás

Kicsit rákapcsoltam a száz szavas feladatokra, mert eléggé elmaradtam ebben a hónapban a terveimhez képest, valahogy ez a május nem akar(t) a tervek szerint alakulni. Úgyhogy megpróbálom behozni magamat, bár ezzel a feladattal ismét meggyűlt a bajom. 😅

Feladat: Meséld el valaki testi vágyakozását maximum 100 szóban, E/3-ban. Nincs tartalmi megkötés. Figyelem! Nem kérek obszcén szavakat, sem az elsődleges nemi jellegek plasztikus leírását. Oldjátok meg korhatáros elemek nélkül.

~*~

Viktor figyelte, ahogy a napsugarak átszöknek a lombkoronán és apró fényfoltokat csókolnak Noah hajára. Egyik karja lazán ölelte a mellette ülő fiú derekát, tenyere a hasán pihent, miközben ujjaival a trikó alól előbukkanó bőrt cirógatta. Izgalmas volt figyelni, ahogy Noah öntudatlanul leutánozza a mozdulatot és olvasás közben a könyv lapjára simogatja ugyanazt a ritmust, amit ő simogatott a testére.
Viktor lehajolt, hogy arcát a fiú nyakához érintse, élvezettel csókolta le a nyári meleg sós ízét Noah bőréről. Testének ismerős illata körbeölelte, Viktor úgy itta magába a másik jelenlétét, amikor az ölébe húzta őt, mint szomjazó fák a várva várt esőt.


Forrás: Google :)
~*~

Ahogy említettem, igencsak meggyűlt a bajom a feladattal. Rájöttem ugyanis, hogy borzasztó nehezen ábrázolok csak fizikai vágyat, mert üresnek érzem a szöveget, ha nincs mögötte valamiféle kontextus és (lelki) kötődés. Márpedig valahányszor elbillentettem a szöveget abba az irányába, ahol már úgyéreztem, jöhet a fizikai vágy is, beleütköztem a problémába, hogy mindezt száz szóban kellene megoldanom, nem négyszázban, vagy még többen.
Ezért lett a végeredmény is inkább meghitt, mint szikrázó, bocsi érte, tényleg ez volt a legjobb, amit jelenleg össze tudtam hozni. 😅 Ígérem, később majd megpróbálok nekifutni még egyszer a feladatnak, hátha jobban sikerül, addig remélem, ez is elfogadható határeset. 😉

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése